Az Ájurvéda 6000 évvel ezelőtt jelent meg, de az emberi test most is pontosan ugyanazokból az „alkatrészekből” áll, mint 6000 éve. A működése is ugyanaz, csak kicsit több a zavaró tényező. Minden gyorsabb és mindenből több van. Az Ájurvéda rendszere, elvei, módszerei összetettek és több szinten működnek. Türelmet, figyelmet és időt igényelnek. Időre van szükség a tisztuláshoz, a kibillent dolgok egyensúlyba hozásához és az eredmények stabilizálásához.
Igen, egy kapszulát vagy többféle kapszulát bekapni könnyebb és gyorsabb. Nem kell gondolkodni, nem kell megfigyelni semmit, nem kell felelősséget vállalni. Viszont a kapszuláknak többnyire van mellékhatása is, amire aztán újabb kapszulák kellenek. Egy idő után minden irányítás kicsúszik a rohanva kapszulát kapkodó ember kezéből és teljesen kiszolgáltatottá válik, valaki mástól kezd függeni az egészsége. A kiszolgáltatottság félelmet szül, azt az érzést, hogy bármikor történhet velünk valami visszafordíthatatlan és rettenetes.

Bármikor kieshet a csontváz a szekrényből… Aki megpróbálja az Ájurvédát „szedni”, annak bizony időt kell szánnia rá. Megfigyelni az intelligens test ezer üzenetét és nem rohanni el a jelek mellett. A megfigyeléseket elemezni kell, ide vagy oda be kell őket sorolni, kombinálni kell velük. Az erőfeszítésekért cserébe viszont egyre több tudatosságot kapunk. Szabadságot kapunk és önrendelkezést a saját testünk és egészségünk fölött. Tanulunk figyelni, ami észrevétlen módon átterjed a másokra való figyelés képességévé. Elfogadóbbak leszünk a saját testünkkel, saját folyamatainkkal szemben, és mintegy varázsütésre a könnyebb másokat is elfogadnunk. A testi tudatosság „mellékhatása” az, hogy szinte észrevétlenül szellemileg is tudatosodunk.
Több lesz bennünk a béke és a megelégedettség.

 

Dósák:

 

A vata a szél és az éter elemeket foglalja magában.

 A vata minden, ami mozog bennünk, maga a mozgás elve. A felépítés-átalakítás-lebontás hármasságában ő a lebontás. A szív dobogása, az étel továbbítása az emésztőrendszerben, a mellkas emelkedése-süllyedése –vagyis a légzés-, és az idegi impulzusok mozgása a test minden pontja között , ezek a vata felségterületei. A vata egyensúlya azért kiemelten fontos, mert ő mozgatja a másik két elemet is. A pitta és a kapha magukban mozdulatlanok.

A vata fő tulajdonságai: könnyű, hideg, száraz, finom, mozgékony, gyors, durva, változékony.

A kiegyensúlyozott vata érzelmi jellemvonásai:  lelkes, törekvő, eleven, fantáziadús, fogékony, életvidám, rugalmas.

Egy tiszta vata típusra jellemző lehet (tisztán bármelyik dósa igen ritkán fordul elő): testalkata vékony, mozgékony, gyors. Mentális természete: változékony és eleven, olykor kiszámíthatatlan. Stressz hatására túlpörög, kapkodóvá, szorongóvá válik. Könnyen lelkesedik, izgalomba jön, lobbanékony. Gyorsan tanul, gyorsan felejt, könnyen túllép a dolgokon. Nem anyagias, nem foglalkoztatja a felhalmozás, gyűjtögetés. A pénz sem állandó nála, jön és megy.

Vata működése

A vatának két arca van, egy egyensúlyi állapot és egy kibillent állapot (vata dósa).

A vata egyensúlyi állapotában a következő működésekért felel:

  • légzés
  • mindennemű mozgás a testben
  • érzékelés finomsága
  • szellemi működés

Kibillent állapotban (vata dósa) a következő problémák okozója:

  • légzőszervi rendellenességek
  • szárazság
  • túlmozgások, remegések, koordinálatlan mozgás (remegés-öreg kor)
  • gyenge érzékszervi érzékelés
  • kimerülés, gyengeség, fázékonyság (hideg láb), reszketés
  • emésztési problémák, székrekedés, fogyás, felfúvódás
  • idegrendszeri problémák, alvászavar
  • nyugtalanság, kapkodás, feszültség, görcs, stressz, fülzúgás összefüggéstelen beszéd, szédülés
  •  tájékozódási zavar, pánikbetegség

A vata székhelye a vastagbél. A bélgáz az egyik első jele a vata felhalmozódásának.

További pályái a testben: combok, csípő, csontok, szív, fülek és a tapintás szervei.

 

A pitta a tűz és a víz elemeket foglalja magába.

 A pitta minden ami, fény és hő. A bőrünk melege és fénye, a szemünkben lobogó láng. A felépítés-átalakítás-lebontás hármasságában ő az átalakítás. Ez a dósa felel az emésztésért, ami nemcsak az étel, de a szellemi táplálék emésztését is magában foglalja. A testben a tűz hordozója valamilyen folyadék, általában savként jelenik meg, hiszen a tűz másként elemésztené a fizikai formát. A pittát epének is fordítják.

A pitta fő tulajdonságai: meleg, könnyű, mozgékony, folyékony, éles, enyhén olajos, jellegzetes szagú, nedves. A kiegyensúlyozott pitta típus érzelmi jellemvonásai: jókedvű, vállalkozó szellemű, magabiztos, intelligens.

Egy tiszta pitta típusra jellemző lehet (tisztán bármelyik dósa igen ritkán fordul elő): testalkata közepesen erős, izmos testalkat. Mentális természete: elmeműködése hatékony, határozott. Jó koncentráció és felismerő képesség jellemzi.  Éles szemű megfigyelő. Stressz hatására dühössé és robbanékonnyá válik. Meg vannak arról győződve, hogy neki van igaza. Jó vezető lehet. Vágyik a kalandra, ügyes, jó logikai érzéke van. Szeretne valakivé válni, inkább a hatalom érdekli, mint az anyagi felhalmozás.

Pitta működése

A dósáknak két arca van, egy egyensúlyi állapot és egy kibillent állapot. A pitta dósa egyensúlyi állapotában a következő működésekért felel:

  •  az emésztés (átalakítás), metabolizmus
  •  látás (fény)
  •  éhség érzet
  •  szomjúság érzet
  • hő szabályozása a testben
  •  a szem, a bőr fénye
  •  akarat, bátorság
  •  megértés, az elme világossága
  •  oxidáció
  •  aktivitás, energia

Kibillent állapotban a következő problémák okozója:

  • sok belső hő, égő érzések a testben
  •  gyulladások, fertőzések
  •  rossz testi szagok
  •  túlzott étvágy és szomjúság
  •  sárga szín megjelenése =bőrön, szemben, vizeletben, székletben)
  •  alvási problémák
  •  robbanékonyság, ingerlékenység, akaratosság
  •  düh, harag, irigység, féltékenység
  •  agresszió, mások elnyomása
  •  magamutogatás
  •  magas vérnyomás
  •  túlzott izzadás

A pitta dósa székhelye a vékonybél. A felhalmozódás első jele a vizelet és a széklet sárgára színeződése, túl sok epe és gyomorsav termelődése.

További pályái a testben: máj, szem, vér, verejtékmirigyek, faggyúmirigyek, nyirokrendszer, emésztő szervek, nemi váladék.

 

A kapha a víz és a föld elemeket foglalja magába. 

A kapha a dolgok összetartásáért felel, belőle épül fel a testünk tömege, melyet a bőr és a nyálkahártyák határolnak. A felépítés-átalakítás-lebontás hármasságában ő a felépítés. A kapha dósa adja az alátámasztást a másik két dósának. A kapha fizikai erőtartaékot, állóképességet, stabilitást és struktúrát biztosít.

A kapha dósa fő tulajdonságai: hideg, nedves, tompa, nehéz, állandó, kemény, ragacsos, súlyos, lágy, lassú.

A kiegyensúlyozott kapha típus érzelmi jellemvonásai: szerető, megbocsájtó, együtt érző, nyugodt, stabil. Egy tiszta kapha típusra jellemző lehet (tisztán bármelyik dósa igen ritkán fordul elő): alkata testes, kitartó, terhelhető. Mentális alkata: nyugodt, elégedett. Stressz hatására csendessé és blokkolttá válik. Figyelmes, kedves, elfogadó, hűséges és ragaszkodó, romantikus, de akár érzelgős is lehet. Fontosak számára a család, barátok, közösségek. Nehezen lépi át a komfortzónáját, lassan követi az eseményeket, a változtatás nehéz neki, a szakítást nagy fájdalomnak éli meg. A dühét nehezen fejezi ki. Alapos, előrelátó, tud anyagiakat gyűjteni és tartalékolni.

Kapha működése

A dósáknak két arca van, egy egyensúlyi állapot és egy kibillent állapot. A kapha dósa egyensúlyi állapotában a következő működésekért felel:

  •  megfelelő mennyiségű testnedv képzése (nyál, nyirok, váladék, nyálka)
  •  a test tömegének az építése (anabolizmus)
  •  a test víz háztartása
  •  ízületek kenése
  •  érzelmek energiájának közvetítője
  •  jó memória
  •  nyálkahártyák nedvesítése
  •  szilárdság, stabilitás, kitartás, hűség
  •  békesség, szeretet, elfogadás
  •  megbocsájtás

Kibillent állapotban a következő problémák okozója:

  •  túl sok váladék képződése
  •  elhízás, elnehezülés, túl sok zsírszövet
  •  ödémák, vízvisszatartás zavarai
  •  hidegérzet
  •  hurut
  •  csökkent emésztési erő (hideg emésztés)
  •  légzési nehézségek, köhögés, megfázás
  •  lustaság, nagy alvásigény
  •  tompaság, érdektelenség
  •  alacsony vérnyomás
  •  lelassulás

A kapha dósa székhelye a gyomor. Felhalmozódásának jelei, rossz emésztés a gyomorban felhalmozódó nyálka miatt, majd nyálka a tüdőben.

További pályái a testben, a mellkas, bordák, torok, fej, hasnyálmirigy, izomszövet, lép, zsírszövet, orr, nyelv és húgyhólyag, vese, salakok.