Csak meg kell néznünk a mostani világunkat és sok mindent megtudunk a Ráhuról. Több pénzt keresni, több mindent venni, többet enni, többet birtokolni, többet fogyasztani… Hajt valami minket és a világot, hogy még többre vágyjunk, növekedjen a termelés, több legyen a profit és nagyobb a termelékenység. „Ha megszerzed, boldog leszel!”- súgja. De sosem leszünk tőle igazán boldogok, sőt könnyen pofára is eshetünk, ha a bűvkörébe kerülünk… Ennek a dinamikának az asztrológiai megfelelője Ráhu, a fizikai világ fejlődésének csillogó illúziója, a zseniális szemfényvesztő.
A Ráhu annak a mozgatórugónak az analógiája, hogy a Földre szülessünk és itt a fizikai világban ténykedjünk. A tettek viszont következményeket – karmát – hoznak magukkal, így a „karmatermelés” is a Ráhu számlájára írható. A személyes horoszkópban a Ráhu mutat rá azokra a témákra, ahol hajlandóak vagyunk elhagyni a komfortzónánkat, kockázatot vállalni, határokat átlépni, sőt kicsit csalni is. Ő a kísértés, hogy kipróbáljuk azt, amit eddig még sosem próbáltunk ki. Az a ház ahol a Ráhu áll, az évek során feltöltődik minden anyagi és nem anyagi hozadékkal, amit a vágyaink mentén megteremtettünk.
A Ráhu asztrál bolygó – nem láthatjuk az égen, nem fizikai jelenség- igazából nem is bolygó, csak egy számított pont. Ő maga nem cselekszik, hanem egy másik bolygón keresztül mozgatja a szálakat. Rendkívül érdekes a Ráhuról szóló védikus mitológia, ami nagyban segít az ő – és a pontosan vele szemben álló – Ketu működését megérteni.
Hogyan lett Svarbhanu királyfiból Ráhu és Ketu?
A történet ott kezdődik, hogy egy időben szörnyűség és rosszindulat uralkodott a világban. Egy átok miatt minden jólét és szépség eltűnt a teremtésből. Ekkor a védikus istenek elhatározták, hogy bármi áron visszaszerzik a teremtés jobbik felét. Azt is tudták, hogy a feladat olyan nagy és nehéz, hogy össze kell fogniuk az Asurákkal – démonokkal- is, mert egyedül nem tudják visszaállítani az egyensúlyt. Végül heroikus erőfeszítéssel sikerült visszahozniuk a jót a világba, sőt a halhatatlanság itala is megjelent egy edényben. Ebből ismét veszekedés támadt az istenek és démonok között, hogy ki igyon először az italból? Az istenekkel kezdték az ital kiosztását de Svarbhanu – Asur-démon királyfi – a Nap és a Hold közé állva kicselezte az ital osztóját és az istenekkel egyszerre hajtotta fel az elixírt. Végül észrevették a csalást és Visnu – a 3 főisten egyike – levágta Svarbanu fejét. Mivel a királyfi közben már lenyelte a halhatatlanság italát nem halt meg, de a feje – Ráhuként – és a teste többi része – Ketuként – azóta is tovább él.
A Ráhu jellemzői
A mitológiából fontos jellemzőket tudhatunk meg Ráhuról – aki igazából egy levágott fej… (elég morbid)
- okos, sőt zseniális – ő volt az egyetlen Démon, aki átlátva az illúzión követelte a maga részét az elixírből és hozzá is jutott – a horoszkópban ötletet, felismerést, intenzív elmeműködést is jelent
- erőszakos, akarnok, felfordulást okoz – a személyes képletben is inkább „rosszfiúként” működik
- csaló, átlépi a határokat – fondorlatos helyzetfelismeréssel jut az örök élet italához – a horoszkópban jelöli azt a témát, ahol képesek vagyunk a szürkezónában mozogni
- nem fizikai lény, aki halhatatlan – hiszen Asur királyfi – erős intuíciót, magnetikus személyiségvonást jelöl a képletben
- telhetetlen, falánk – ő már csak fej, hiába eszik, sosem lakik jól – jelöli azt, amivel sosem vagyunk megelégedve, nem hoz teljes beteljesülést.
A Ráhu földi vágyak felé húz – pénz, siker, csillogás vonzása – de amilyen gyorsan felfuttat olyan gyorsan le is dob. Minden olyan jelenség jelölője a világban, ami hirtelen, nagy magasságokba emel, majd semmivé válik. Jól szemlélteti ezt valóság show-k szereplőinek élete vagy a média által felkapott celebek hullámvasuta.
A Ráhu a vele együtt álló vagy őt aspektáló bolygókkal „jógákat” alkot (A jóga a védikus asztrológiában egy információcsomag, a jógákat alkotó bolygók kulcsszavaiból). A Jupiterrel alkotja a nem éppen veszélytelen Guru Chandal jógát, a Szaturnusszal a vészjósló Sharpit jógát. A Holddal a felfokozó Grahan jógát, a Marssal pedig a „nagyon forró és dühös” Angaraka jógát.
A Ráhu érése
A Ráhu 42 éves korunkban érik meg, vagyis akkorra érjük el azt az életkort, amikor már könnyebben átlátunk a Nagy Szemfényvesztőn. Akkorra leszünk olyan bölcsek, hogy könnyebben felismerjük a működését és nem dőlünk be neki azonnal. Ezzel együtt jobban tudjuk használni a késztetéseit és merész, okos jellegét.
A Ráhu-Ketu tengely, egy olyan kettősség, ami magában hordja az egységet, hiszem egy volt valamikor. A kettősségből kinövő dinamikát jeleníti meg, ahol az egyik mindig a másik kárára növekszik. A Ráhu a vágy valami új iránt, a Ketu pedig az ismert, megszokott, de már nem annyira érdekes „játék”. A Ketu természetesen ettől a néhány szótól sokkal több, de erről majd egy következő írásban írok.