A konzultációkon gyakran beszélünk az elméről. Többeknek okoz gondot a túlságosan is aktív elme, ami vég nélküli agyalásban, gondolatok megállíthatatlan áradásában jelenik meg. Elmondjátok, hogy van egy problémátok és ezen pörögtök éjjel-nappal. Nyugtalanok vagytok tőle és bármennyire is szeretnétek megoldást, nem találjátok. Ismerős ez valakinek? Nektek szól most ez az írás.
Az elme egy doboz. Mindent tárol, ami miatt „normálisnak” tűnünk. Nagyon jól használhatjuk a főzés szervezésénél, a közlekedésben és ezer hétköznapi dologban. Az elme megoldások óriási halmazát tárolja, amivel már legalább egyszer sikerült megoldanunk valamit.
Ha a jelenlegi problémánkhoz egy olyan megoldásra van szükség, ami még sosem volt, nem fogjuk megtalálni az elme dobozában. Azért nem, mert még nincs benne! Az elménk hatalmas erőkkel keresi a megoldást, de ez olyan, mint amikor egy egérke körbe-körbe futkos egy magas dobozban, mégsem leli a kijáratot.
Ilyenkor szoktátok kérdezni:
- Oké belátom, agyalok éjjel-nappal, de nem jutok sehová. Akkor most mit csináljak?
El szoktam mondani, hogy lépj ki az elméből, meditálj, és még egy sor okos javaslattal szolgálok. Hogy még inkább érthető legyen ez a bizonyos „kilépés”, egy konkrét példát szeretnék elmondani a saját életemből. Miként oldotta meg az elme feletti Tudatosság egy csettintéssel a megoldhatatlannak hitt gondomat.
Íme, a történet.
Fájt a derekam hosszú hónapok óta. Ülőmunka, rossz tartás, görnyedés a számítógépnél, stb. Kenegettem, tornáztam, masszőrhöz mentem. Egy ideig jobb volt, azután újra fájt. Gyanakodtam rossz matracra, magnéziumhiányra meg még egy sor lehetséges okra. Próbálkoztam mindennel, de újra csak fájt és fájt.
Azután eljött a szeptember én elmentünk nyaralni az utószezonban. Cuki ház, hangulatos kis medencével. Na de a párna az ágyon! Az egy katasztrófa volt! Se összehajtva, se összegyűrve, se háton, se hason nem lehetett rajta aludni. Két-három napos kínlódás után egy hirtelen sugallatra letettem a párnát a földre. Ez sem volt egy kényelem, mert talán gyerekkoromban aludtam párna nélkül utoljára. Azután lassan hozzászokott a vállam, nyakam az új helyzethez és remekül aludtam párna nélkül. A nyaralás utolsó reggelén azzal ébredtem, hogy nem fáj a derekam! Azóta is párna nélkül alszok és a derékfájásom eltűnt.
Mondhatnátok, ez egy véletlen. Szerintem nincsenek véletlenek. Ha ki tudunk lépni a megszokásokból, a komfortzónánkból, egyszer csak megjelennek a meglepő, „sosem gondoltam volna rá” megoldások.
Ha eleget agyaltunk már egy helyzeten, adjuk fel. ADJUK FEL egy elme feletti Tudatosságnak. Menjünk el sétálni, foglalkozzunk valami egészen más dologgal és bízzunk benne, hogy a megoldás meg fog érkezni. Nem kell a „hogyanon” törni a fejünket, mert úgysem érthetjük meg az Univerzum zsenialitását. Nem kell értenünk, csak adjunk esélyt annak, hogy lehetséges olyasmi is, ami elmével felfoghatatlan.